Teljes erőből

Apás nap volt. Viszem haza. Ülünk az autóban egymás mellett, és hallgatunk. Amikor rajtakapom magunkat a csöndön, megkérdem: – nagyon elgondolkodtál, szívem. Merre jársz? – Eszembe jutott, hogy elmeséljek neked valamit. Képzeld apa, a napköziben ma az Ildikó néni mellém ültette a Petit. – Az klassz – válaszolom – és tudtatok beszélgetni és játszani? – Igen -feleli.

Aztán bevillan, hogy ez a Peti az a Peti. A. Peti. Az, akiről tilos kérdezni őt. Illetve nem tilos, havonta egyszer megkérdezhetem, hogy hogyan is állnak ők ketten a Petivel. Szoktak-e még jókat beszélgetni, vagy játszani, kedves-e a Peti, segítőkész-e, okos-e, ilyesmik. Havi egyszer kérdezhetek róla, egyébként tabu téma. Most viszont magától elújságolja, hogy mellette ült a napköziben. Szóval az öröm is elég nagy benne ahhoz, hogy muszáj legyen kibeszélnie, ráadásul a bizalmába fogadott. Úgyhogy hüp. – Örülök, kicsim. Reméljük Ildikó néni máskor is így dönt majd. Köszönöm, hogy elmondtad. Nagyon szeretlek. Egy percig csendben marad, azután megszólal. – Tudod, hogy még min gondolkodok, apa? – Hm? – Hát azon, hogy olyan szépen mondtad, hogy szeretlek, hogy kicsordult a könnyem. Ránézek. Engem néz, és tényleg. Vastag, kövér könnycsepp gurul le az arcán. Úgyhogy hüp. Teljes erőből.